Részlet: Az Istenek születése könyvből

„Az emberek születésüktől fogva rettegésben éltek. Féltek az árnyaktól, melyek lassan alakot öltöttek, majd vicsorogva vetették magukat rájuk. Gyönge testük szétfoszlott a rémek fogai közt. Pusztulásra voltak ítéltetve, de ők élni akartak. Imáikkal hajóra szálltak, s az Isteneket keresték, hogy szabadítsák meg őket az átoksúlytól. Egy asszony hangja végül felkúszott a felhők közé. A Főistennek, Eigonak tetszettek eme hangzások, így megáldotta az asszonyt, kinek három fia született. Az legidősebb emberfiú a sötétség őrzője, a démonok ura lett, a középső emberfiú az emberek védelmezője, s a legkisebb, aki félistennek teremtett, pedig az egyensúly fenntartásáért felelt. A legkisebbet Isteni mivolta miatt, megölték a gyarló emberek félelmükben. Eigo végtelen haragra gerjedt, s elátkozta megmaradt fiait. A démonok őrzője maga is démonná vált, az emberek ura, pedig elvesztette minden erejét, s újból kiszolgáltatottá vált a démoni árnyaknak. Háború égette a parlagi földet, s örökké égetni fogja, míg nem születik új félisten, aki az egyensúlyt megtartsa. Az édesanya belebetegedett fia halálába, s fájdalmában kővé dermedt. Eigo megsajnálta a nőt, ezért, hogy véget vessen a háborúknak, új félisten gyermeket küldött. De megszabta az árát. A félistengyermek, emberből lett, ki megtapasztalta a halál ízét, majd az Isteni irgalomból újból megtestesült. Fiának adta a fájdalmat, melyet csak egy Isten viselhet el... hogy a halandók ne vágyakozzanak az Isteni hatalom iránt. Újból béke szállt a földre, de ez soha se tartott sokáig..."